Fotó: Ciro De Luca/NurPhoto
***
Kedden este két mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza, az Arsenal a Portót fogadja Londonban, a Barcelona pedig az olasz Napolit látja vendégül. Az angoloknak egygólos hátrányt kell leradírozniuk a portugálok ellen, ha tovább akarnak jutni a legjobb nyolc közé. Ilyen magasságokban közel másfél évtizede nem jártak...
Arsenal–Porto: 18 év után ismét portóiként Londonban a csapatkapitány
Az Arsenal menedzsere, Mikel Arteta elégedett lehet: a csapat a bajnokságban remekel, 2024-ben az összes meccsét megnyerte, zsinórban nyolcszor gyűjtötte be a három pontot, ennek megfelelően a tabella éléről kezdheti a végletekig kiélezett bajnoki hajrát. Idén 33 rúgott gól és mindössze négy kapott szerepel a nevük mellett, éppen ezért volt meglepő, hogy Portugáliában nem voltak eredményesek.
„Nagyszerű újra a tabella élén állni a Premier League-ben, és az is csodálatos, hogy két ilyen kiváló csapattal harcolhatunk a bajnoki címért, mint a Liverpool és a Manchester City, előbb azonban a Bajnokok Ligájában van feladatunk. Tizennégy éve nem tudtunk bejutni a BL negyeddöntőjébe, ezt a rossz sorozatot szeretnénk megtörni.
Arra kérem a szurkolókat, hogy olyan hangosan és olyan szenvedéllyel szurkoljanak, mint még soha! Együtt kiharcolhatjuk a továbbjutást”
– fogalmazott Arteta.
A vendégeknél pályára léphet a korrekorder csapatkapitány, Pepe, aki 41 évesen a sorozat történetének legidősebb pályára lépő játékosa a kieséses szakaszban (és ő a BL legidősebb gólszerzője is, decemberben a Sahtar Donyeck kapuját vette be a csoportkör zárásakor). Vele kapcsolatban további érdekesség, hogy 2006. szeptember 26. után már játszott a Porto mezében Bajnokok Ligája-mérkőzést az Arsenal otthonában! Ennek idestova 18 éve...
Barcelona–Napoli: mire mennek a katalán fiatalok a Maradona-derbin?
A Nápolyban rendezett első meccs 1–1-es döntetlent hozott a Napoli és a Barcelona között, így az olaszok ma este idegenben harcolhatják ki a továbbjutást a több sebből vérző katalán óriási ellen.